2008. július 20., vasárnap

R, mint rover


Csabi kérdőre vont, hogy oké-oké a scrapbook mániám, na de az autónkról miért is nem készült még oldal???? Két és fél éve van meg a kocsink. Azóta nem tudom, hogy melyikünk áll előrébb a rangsorban, melyikünk a nagyobb szerelem…. Na jó, csak Csabit szoktam ezzel húzni.
A fenti kérdés elhangzásakor mindenesetre előhúztam és megmutattam neki a félig kész képet. Csabi komolyan bólintott, rá volt írva az arcára, hogy "Na azért!"
Az oldal egyébként elég lassan készült. Megvolt a háttér, jobb oldalra feltettem a tépett utazásos papír részeket. A bal oldala is gyorsan megvolt, csak nehezen tudtam az alapra ragasztani, mert a barna lap gyűrve van, illetve a zsinór, amin a ziherejsztűn lévő fém bizgentyűk lógnak eléggé kiemeli a papírt és így nehezen ragadt le. Aztán nem tetszett a fotó. Kicsit öregítettem, majd tintáztám a szélét, így már elmegy, de nem vagyok még mindig 100%-ig elégedett vele. Először sk rajzolt kisautók voltak a középen, de azokkal sem voltam megelégedve. Nincs kézügyességem, nagyon bénán rajzolok, szóval azokat mindenképp le akartam cserélni. Utána rájöttem, hogy honnan tudnék sablont keríteni hozzá és ekkor már nem volt megállás, csak elkészültem végre. A cikk-cakk ollómmal körbevágtam a városok nevét és tintáztam a széleket. Ezek egyébként azok a nagyobb városok, ahol eddig az autónkkal közösen jártunk.
Szombathely: többször is, UV-zni, szakdogát védeni, meg államvizsgázni.
Szeged: rokonoknál, és isteni igazi békebeli hamburgert enni
Pécs: Pesten nem kaptunk jegyet a Rómeó és Júlia musical változatára, Pécsre igen. Nagy élmény volt, bár hazafelé majd meghaltam a félelemtől, hogy Csabi elalszik vezetés közben.
Baja: Halléfőző Népünnepély, na meg Csabi összes rokonsága a környéken él (kivéve a szegediek)
Balatonboglár: Erről már oldal is készült pár bejegyzéssel lejjebb.
Ami a lényeg!!! Csabi is elégedett. Végre megnyugodott a lelke, hogy a család egyik legfontosabb tagja sem maradt ki a scrappelésből.
Ja és az autónkat Rogernek hívják (a szerelőnk szerint, aki Csabi egyik legjobb haverja lett időközben, azért volt egy időben sok gondunk vele, mert nem adtunk neki becsületes nevet), bár szerintem annyira nem vall nagy fantáziára, lévén, hogy egy Rover 620 sdi-ről van szó.
Köszönöm, hogy rámnéztél!

1 megjegyzés:

{Hana} írta...

Jujj, de jó!! :-) Na, akkor megvolt Csabi öröme is! Ez a kisató minta NAGYON tutiiii!! Lééécci, ha van 1 perced, küldd el, honnan van! Köszi :-*