2008. augusztus 2., szombat

Képeslapok II.

Épp nem sokkal korábban írtam Mesinek, hogy Csabiról szeretném az elkezdett oldalamat befejezni, meg hamarosan a várandós barátnőmnek kellene a babaköszöntő lapját elkezdenem, mikor 2008.07.23-án 22.05-kor sms-t kaptam a barátnőm férjétől, Kornéltól a következő szöveggel: "Vajúdunk :)"
Kriszti következő mozdulatával félrerakta a félig kész Csabis oldalt és előszedte a a képeslaphoz szükséges kellékeket. Míg ők vajódtak, én képeslapot készítettem. Szerintem nekem ezerszer könnyebb dolgom volt :) Végülis két lapot készítettem. Az egyiket a kedves szülőknek, a következő Vavyan Fable idézettel: "Az életről tudom, hogy véges, de akadnak pillanatai, melyek felérnek az örökkévalósággal."


A másik lap a manónak készült. Barátnőmmel, Judittal megbeszéltük, hogy majd bekerül a babó scrappbookjának elejébe. Szóval egyből meg is rendelte az albumot :) Luca ezt az Ákos idézetet kapta: „Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, hogy olvasd az írást, Azért vagy itt, hogy mindent megtanulj, Hogy az égbe szállj, nehogy a porba hullj.”
A képeslap:


A boríték:


És íme Bóta Depinyi Luca, aki 2008.07.24-én 0.10-kor 52 cm-rel és 3360 g-mal látta meg a napvilágot. Nem is látszik rajta, hogy korábban jött, gyönyörű hajasbaba, ugye?! ;)
Isten hozott Luca!!

7 megjegyzés:

Marcsi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Marcsi írta...

Ne haragudj, Kisvirág, hogy itt garázdálkodom és szerencsétlenkedem a blogodon...
Szóval még egyszer: gratulálok, csodaszépek ezek a képeslapok. A kislány is biztosan megcsodálja majd néhány év múlva :)
Ezt az Ákos-számot pedig múlt héten hallottam először, megjegyeztem már akkor jól ezt az idézetet, hogy majd valahova jó lesz :)
A papír ilyen volt vagy Te domborítottad? Nagyon szép.

kisvirág írta...

Semmi gond, sőt örülök, hogy itt jártál és kommenteltél :)
A papírt így vettem. A Müllerben lehet kapni nagy ívben és sokféle szín van benne.

Mesi írta...

Szeretettel gratulálok a kisbabához és a szép lapokhoz is!

kisvirág írta...

Köszi Mesi! Készültem ám Neked is :)

Timcso írta...

Gratulálok a kisbabához, tényleg gyönyörű és a csodaszép lapokhoz is! Ügyi vagy!

Bea írta...

Gyönyörű lapokat készítesz! Mostanában nekem is sokat kell majd csinálni, jövök majd inspirációkért. :-)